Érdekességek a kínai piacról Nyomtatás
2009. március 02. hétfő, 06:39

A kínai piac - mint a túlélés egyik formája

eastinfo kína

1. rész

A kínai piac erősségei - miért érdemes?

A gazdasági válság alapjaiban rendezi át az egész világot. Vannak, akik csak most figyelnek fel ennek az országnak a gazdasági erejére és szerepére, pedig Kína már három évtizede építi nagyon tudatosan gazdaságát. Az 1978-ban megkezdett „Reform és nyitás” politikája óta eltelt harminc évben a gazdaság évi közel 10%-kal nőtt, és a válsággal terhelt 2009-es évre is 7-8% körüli növekedés jósolható. Kína belátható időn belül a világgazdaság egyik legjelentősebb gazdasági nagyhatalmává válik, akivel feltétlenül szükséges lesz foglalkozni. Az Eastinfo misszója a magyar-kínai gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése, ehhez pedig feltétlenül szükséges az ismeretek növelése. Ezért jelen cikksorozat megpróbálja röviden és érthetően felvázolni a kínai piaccal kapcsolatos tudnivalókat, egyfajta SWOT-analízis keretében. Az első rész ennek megfelelően a kínai piac erősségeit ismerteti.


A kínai piac egyedi, más piacokkal alig összehasonlítható, nagy lehetőségeket nyújt mind a beszerzés, mind az értékesítés terén - kezdjük talán az elsővel. Kína alapvető jellegzetessége a munkaalapú társadalom és ennek következtében a széleskörű ipari termelés, melynek nagy része exportra megy. Sokszor szoktak Kínára úgy is hivatkozni, hogy a "világ gyára". A közhely szerint a kínai termékek olcsók és rosszak - csakhogy ma már egyik állítás sem igaz. Bár a magyarországi kínai piacokon sok olcsó és rossz kínai termékkel találkozunk, de ezek az áruk nem Kína valós állapotát tükrözik, hanem a piacon vásárlók elvárásait elégítik ki. A kínai termékeket még számtalan helyen láthatjuk, csak nem mindig ismerjük fel őket: a legtöbb multinacionális vállalat a félkész termékeik nagy részét Kínából importálja, és összeszerelést követően már mint európai - és gyakran igen drága - terméket értékesíti. A fogyasztási cikkek túlnyomó része is Kínából származik. De Kína ipara már szinte bármit képes előállítani, egyre nagyobb a vállalatok K+F ráfordítása. Hasonló folyamat játszódik le itt, mint a második világháború után Japánban, vagy az 1980-as években Dél-Koreában - csakhogy Kínának közel 1,5 milliárdos a lakossága, ezért itt a belső piac is óriási mértékben stimulálja a fejlődést.

Viszonylag jól meghatározható, hogy milyen körben érdemes a beszerzést Kínába helyezni. Kína egyik erőssége a még olcsó emberi munkaerő, ezért a nagy munkaerő-ráfordítású termékek relatíve olcsóbbak. A kínai statisztikai hivatal adatai szerint 2008 első három negyedévében az országos éves átlagfizetés 19.731 RMB volt, ami kb. havi 190 EUR-nak felel meg. Pekingben – ahol a legmagasabb az országos átlagfizetés – ugyanakkor az átlagfizetés ennek közel a duplája. Mivel a kínaiak másolási és utánozási képessége fejlett, ezért hamar elsajátítanak nyugati technológiákat vagy modelleket, amelyeket már saját fejlesztésű termékként tudnak értékesíteni. Itt nem hamisítványokról beszélünk, hanem gyártósorokról, berendezésekről, elektronikai termékekről! Ma már nagyon sokan választják beruházáshoz egy új kínai gyártósor beszerzését a használt nyugat-európai helyett, hiszen minőségben és teljesítményben lassan utoléri azt, de árban sokkal versenyképesebb (a közelmúltban jegyezte meg egyik partnerünk, hogy a nem egészen 100 ezer USD-ért vásárolt gépsort Németországban közel fél millió EUR-ért kínálták neki...). A multiktól is érdemes tanulni: megéri Kínába kihelyezni a gyártás munkaigényes műveleteit, majd a félkész terméket Magyarországon befejezni. Az építőanyagok (pl. üveg, burkolóanyagok, szaniterek, nyílászárók, stb.) nagyrésze már jó ideje Kínából származik, legfeljebb a vásárló több közvetítőn keresztül - a közvetítő kereskedők tetemes hasznát kifizetve - jut hozzá. De akár a névjegyek, kiadványok, nyomdai anyagok kínai legyártása is hatalmas árelőnnyel járhat. Egyszóval: ha nagyobb értékű beszerzésben, beruházásban, vagy munkaigényes megrendelésben gondolkodik, akkor jusson eszébe, hogy Kínából sokkal olcsóbb is lehet.

eastinfo kína

Másodsorban fontos beszélni a Kínába irányuló értékesítésről is. Már említettük, hogy Kína lakossága közel 1,5 milliárd, ezt a piaci méretet még elképzelni is nehéz. Természetesen a világ szinte összes jelentős gyártója, kereskedője, márkatulajdonosa egyaránt itt nyüzsög Kínában, hogy ebből a tortából legalább egy kis szeletet kihasítson magának. A nemzetközi márkák tulajdonosainak nincs túl nehéz dolga, hiszen a fogyasztók gyorsan megtanulták ezeket a neveket. Viszont mivel Kína alapvetően önellátó, ezért az import fogyasztási termékekből elsősorban a nemzetközileg ismert márkák, másodsorban az ismert országokból származó termékek eladhatók, mint luxuscikkek. A fogyasztóképes kereslet növekedése miatt az importtermékek luxuscikkekből lassan hétköznapi termékekké válnak, ezért egyre több "kis ország" (mint Magyarország) gyártói is megtalálják a piaci lehetőségeket. Az ipari termékek exportjában szintén a multik Magyarországon gyártott termékei dominálnak (pl. autóalkatrészek, mobiltelefonok), de a magyar ipari vagy mezőgazdasági termékek exportja előtt nagy a fejlődési lehetőség. Már eddig is sikeresnek bizonyult a magyar technológiák exportja, főleg vegyesvállalati formában történő megvalósítása Kínában. A mezőgazdaság mellett egyéb iparágak is sikeresek lehetnek, főleg, ha a termékek már most is közvetve vagy közvetlenül a kínai piacra kerülnek. A Kínában történő beruházás részben a piac mérete, részben pedig az alacsony költsége miatt is vonzó: a fent már említett alacsony költségű munkaerő mellett az ipari víz- és csatornadíj ára 5,6 RMB/m3 (kb. 0,65 EUR/m3), az áram díja pedig 0,36 RMB/kWh (kb. 0,042 EUR/kWh).

Akár beszerzés, akár értékesítés vagy vegyesvállalat alapítása során különös figyelemmel kell lenni Kína sajátosságaira! Nemcsak az értékesítés, de a beszerzés terén is fokozott óvatossággal kell eljárni, soha nem érdemes kínai üzletnek nekivágni Kínához értő, kínai nyelvtudással felvértezett szakértők nélkül! Cikksorozatunk további részeiben azt is részletezzük, hogy milyen veszélyforrások fordulhatnak elő Kínában és miért szükséges a szakértők alkalmazása.

Forrás:

Kuntner András
Mohr Richard

Eastinfo

Az Eastinfo Kft. Kínára szakosodott tanácsadással és nyelvi szolgáltatásokkal foglalkozó, Kínában önálló irodát üzemeltető vállalat. Szinte az összes nagyobb magyar-kínai együttműködésben aktív szerepet játszik. Az Eastinfo tulajdonosa, Mohr Richárd vezeti a vállalat Pekingi irodáját, egyúttal Magyarország képviselője az EU Kínai Kereskedelmi Kamarájában. Az Eastinfo budapesti ügyvezetője, Kuntner András KKV menedzsment szakértő, aki multinacionális környezetben szerzett tapasztalatot. Az Eastinfo 12 munkatárssal dolgozik.



A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe, ahol a gyakorlatban próbálhatja ki a vállalatgazdaságtani ismereteit. A magyar gazdaság, a vidékfejlesztés, a leader közösségek, az erőforrás gazdálkodás, az informatika, a marketing és a világgazdaság fő hírei.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.